Lélek kell a gyermekvédelmi rendszer működtetéséhez
Lélek kell a gyermekvédelmi rendszer működtetéséhez
Húsz éve kilenc alkalmazottal jött létre a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság, ma több mint ötszázan dolgoznak a megyei önkormányzat fenntartásában működő intézményben, amely 1997-ben négy szolgáltatást biztosított a rendszerben levő 687 gyereknek, míg 2017-ben a 1110 ellátottnak 46 típusú szolgáltatás áll a rendelkezésére. A húszéves intézményt ünnepelték szerdán a Bod Péter Megyei Könyvtárban, ahol nemcsak visszatekintettek az eredményekre, hanem szakmai konferencián elemezték a mai helyzetet és a jövő kihívásairól is beszéltek.
 
“Kovászna Megye Tanácsának egyik legfontosabb feladata a megyei gyermekvédelmi rendszer fenntartása és működtetése, de a rendszer nem működik, ha csak egy törvényadta feladatként kezeljük, eredményes fejlesztéséhez lélek kell” – emelte ki köszöntőbeszédében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki megköszönte a vezérigazgatóság munkatársainak, hogy lelkiismeretesen végzik munkájukat, hiszen ennek köszönhetően működik jól Háromszéken a gyermekvédelem, amelynek egyébként nagy hagyománya van a megyében. A tanácselnök emlékeztetett, hogy Erdélyben elsők között Báró Szentkereszty Stephanie és Potsa József főispán hozott létre árvaleány-, illetve fiú nevelőintézetet a 19. században.
 
„Látjuk a rendszer repedéseit, amelyek főleg az átgondolatlan országos szociális közpolitikai döntéseknek köszönhetően keletkeznek, ráadásul egyre többen szorulnak a szociális háló védelmére. Ha egy főre kivetítjük, akkor Kovászna megyében kétszer-háromszor sűrűbb a szociális háló, mint például Brassó vagy Kolozs megyében. Ez azt is jelzi, hogy gondoskodóbbak a szakembereink, jobban odafigyelnek a rászorulókra, az önkormányzat pedig költségvetésének egyharmadát fordítja a szociális háló fenntartására” – mutatott rá Tamás Sándor, aki a szociális téren tevékenykedő szakembereknek olyan munkát kívánt, amelynek értelme, haszna és gyümölcse van.
 
Szakmailag jól felkészült, lelkes munkatársak nélkül nem lett volna lehetséges az a sok eredmény, ami az elmúlt két évtizedet jellemzi, derült ki Vass Mária vezérigazgató visszatekintőjéből. Az igazgatónő elmondta, az intézmény fennállásának húsz éve alatt négy millió euró pályázati támogatást sikerült szerezni, összesen 38 pályázatot vittek végig, 29 projektben partnerként voltak jelen, folyamatosan bővítik, színesítik szolgáltatásaikat, alakítják a rendszert, hogy az megfeleljen a 21. századi elvárásoknak.
 
1998-ben a megyében működő négy gyermekotthonban, Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Bodzafordulón és Baróton 379 gyerek lakott, 292-en családi elhelyezésben voltak. Az első három családi típusú gyerekotthont 1999-ben pályázatból alakították ki, ekkoriban kezdődött a rendszer átalakítása, a régi típusú gyerekotthonok felszámolása és a hivatásos nevelőszülők hálózatának létrehozása.  2005-ben az intézmény tevékenysége kibővült a megyei szociális közszolgálattal. Az évek során több nappali központot, fogyatékkal élőknek szóló szolgáltatásokat, anyás központot hoztak létre, ma 46 típusú szolgáltatást biztosítanak a felnőtt és gyermekvédelmi rendszerben.
 
Vass Mária, aki 19 éve dolgozik az intézmény vezetőjeként – előbb aligazgatóként, majd igazgatóként –, kiemelte, beszélni kell a kihívásokról, többek között kórházban elhagyott gyerekekről, gyerekbántalmazásról, kiskorú anyákról, védett otthonok hiányáról, tehetséggondozásról és mind a felnőtt, mind a gyerekvédelem területén tapasztalható szakemberhiányról is.
 
„Köszönjük a fenntartóinknak, civil partnereinknek, munkatársainknak az elmúlt húsz év munkáját, támogatását, a rendszerben levő ellátottaknak pedig hitet, kitartást kívánok, hogy elérjék céljaikat, tudniuk kell, hogy nincsenek egyedül, értük vagyunk” – fogalmazott Vass Mária.
 
Az egész napos szakmai konferencia alkalmat adott arra, hogy a gyerekvédelmi rendszerben levő tehetséges fiatalok is bemutatkozzanak, Coșcodar Mădălina és Furus Ábel hegedűn, Szávuj Balázs Szilveszter és Gerebenes Liviu – Ede gitáron játszott, míg Balázs Barbara Andrea és a kézdialmási családi ház bentlakói énekükkel varázsolták el a közönséget.  A gyerekvédelmi rendszer sajátosságait, kihívásait taglaló előadások mellett civil szervezetek képviselőivel és a rendszerben levő fiatalokkal is szerveztek kerekasztalbeszélgetést.

http://kovasznamegyetanacsa.ro

 
KIADVÁNYOK